2011. július 21., csütörtök

Divat

Új nyakörvet kaptam. A régi már kicsi és túl széles volt, így Gazdiék úgy döntöttek, hogy ideje, másikat venni.
Ez elég csajosra sikeredett :) Szép a színe, szép minták vannak rajta, kényelmes, jó a mérete és a szélessége is. Igazán megfelelő, reméljük hosszú élettartamú lesz.



2011. július 19., kedd

Megérkeztünk.

Közel két hétig nem volt bejegyzésünk, nem is voltunk itthon, ugyanis NYARALTUNK !! :)
Sajnos Gazdiéktól külön telt ez a pár nap, de mindenki nagyon jó helyen volt.

Kezdeti nehézségek adódtak indulásunk előtti napon. 
Bágyadt voltam már korán reggel, nem akartam lemenni, állandóan csak feküdtem volna és még reszkettem is. Persze erre Gazdi azonnal felfigyelt és rohant velem az orvoshoz. A doki nagyon aranyos volt most is, mint mindig. Mosolygott rám, megnyomogatta a hasimat és már meg is állapította a bajom és tolmácsolta Gazdiék felé, hogy ha beszélni tudnék, akkor a hasimra panaszkodnék, ugyanis be vannak gyulladva a beleim és lázam is van. Egyből kaptam 3 injekciót, ami nem fájt, csak kellemetlenül feszített. 
Aztán jött a találgatás, hogy mitől is lehet ez a problémám. Enni nem ettem olyasmit, amit nem kellett volna, előjel nem volt...és végül egy veszélyforrás maradt, a patak. A patakból szedhettem össze valami nyavalyát.
Így most már akármilyen meleg is van, nem mehetek a vízbe. Gazdi szigorúan be fogja tartani, hisz az én érdekem és ezt nekem is be kell látnom, így szót fogadok, természetesen.
Másnap reggelre már látványosan jobban voltam, de még pár napig diétáznom kellett.
Közben Gazdiék már elutaztak, én pedig a nagyszülőknél voltam elhelyezve, én náluk nyaraltam. 
Mindent megtettek azért, hogy jól érezzem magam és semmiben ne szenvedjek hiányt. 
Gazdiék hiányoztak, még ilyen sokáig nem is voltam tőlük távol, de minden napra jutott annyi programom, hogy nem is volt időm ezen szomorkodni.
Sok finomságot kaptam, még nasit is :D és nem is kétszer ettem, hanem háromszor naponta. Lássuk be meg is látszik rajtam, aminek Gazdi annyira nem örült, de már el is kezdte orvosolni a problémát nagy bánatomra persze, kevesebbet kapok enni. Kétszer és nincs nasi. Talán egyszer egyszer kaphatok kekszet vagy más finomságot, de maximum heti egy alkalommal.
Arnold másik nagyszülőnél nyaralt, illetve képzeljétek el, hogy ő még mindig nyaral. 
Ez úgy történt, hogy Gazdi anyukájánál van még egy cica, Mátyás. Mivel ő is kandúr és Arnold is, így eddig ha találkoztak, csak úgy, hogy Arnold még a szállító boxban volt, aztán pedig külön helységben. Most viszont Gazdi anyukája úgy gondolta, hogy ez a 10 nap elég hosszú lesz ahhoz, hogy összeismerkedjen a két dudás.
Mindenki nagy meglepetésére és örömére az első pofon után Arnold nem hagyta magát és felülkerekedett Mátyáson. Kiderült, hogy a fekete erősebb a csíkosnál :) és ezután a csíkos meghunyászkodott, majd mint a mesében, boldogan éltek tovább :)) Egész nap játszanak, együtt alszanak és tisztogatják egymást. 
Lehet, hogy apaGazdi allergiás a cicaszőrre, így megszületett a döntés, Arnold még marad egy hónapig Mátyással, hisz nagyon jól érzik együtt magukat, többet tudnak játszani, mint Velem Arnold és addig pedig kiderült, hogy apaGazdi tényleg Arnus szőrére allergiás vagy sem.
Természetesen hiányzik Arnold, de be kell látnunk, hogy most szükség van erre a kis időre.

Gazdiéknak is nagyon jól sikerült a nyaralás, rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtak, épp úgy, ahogyan mi is.
Mától pedig ismét itthon (már aki :) ), ismét a barátokkal :)

2011. július 5., kedd

Ma is alma utáni úszás :)

Annyira tetszett a hétvégi hülyéskedés, hogy muszáj volt megismételni ma is :))

2011. július 4., hétfő

még a vasárnapi almaszedés...

Gazdiékkal tegnap délután elmentünk sétálni. 
Közelünkben van a Bükk sétány. Biciklisek, gyerekek, görkorisok, futók és négylábúak kedvelt és gyakran használt területe/sétánya. Mellette a patak csordogál és vadalmák mosolyognak ránk a patak menti fákról.
Tegnap is így volt ez az almákkal és ráadásul már a földön is volt elég sok lepotyogva. Megálltunk hát szedni párat, gondoltam megkóstolom közben...hisz nekem természetesen mindent ki kell próbálni :D
Az íze nem tetszett, de kihívás volt őket jól megharapdálni. 
Aztán egyszer csak Gazdi pár férges almát bedobott a vízbe, én meg mint az őrült, utána :D Valamelyikért úszni kellett, de párat kisodort a partra a víz, így könnyedén visszavittem őket a fa mellé. Kb. egy óra hosszáig tartott ez a móka és bevallom nagyon élveztem. 
Csobbantam nagyokat, halásztam és még almát is harapdáltam. 
Ennél jobb program nem is kellett vasárnap késő délutánra.
Utána sétáltunk még egy kört, majd az irányt hazafelé vettük csurom vizesen. 

Otthon Gazdi megtörölgetett, megszárított hajszárítóval (amit imádok), Arnold szagmintát vett rólam, aztán mehettem az ágyikómba.
Fel sem keltem volna egészen reggelig, úgy kifáradtam, de még az esti séta nem maradhatott el. 
Késő este Gazdival lementünk még egy kicsit és jöttünk hamar fel, mert én is és már ő is fáradtak voltunk.


2011. július 2., szombat

Ezentúl másképp lesz !

Ismét esőben, de immáron sétáltunk is. 
Most már Gazdi végképp belátta, hogy pórázon nem úgy megy a séta, ahogy kellene. Így megmondta, hogy többet fogunk pórázon sétálni és emberek közé menni. Régen voltunk már a városban például. Ezen mostantól változtatni fogunk. Lesz szájzáram és semmi akadálya nem lesz, hogy újabb helyekre látogassunk el. 
Azért, tegnapi mondandójához hozzátette Gazdi, hogy szomorúságra semmi ok, hisz így is sokkal jobban közlekedek pórázon vagy éppen jobban viselkedek itthon vagy bárhol, mint némelyik több éves labrador kutyus.
Így büszke rám, de tanulnivalóm még van bőven. :)
Liftben





2011. július 1., péntek

Javult az idő :)

Ma már jobb volt az időjárás, de még mindig nem az igazi. Fúj a szél nagyon, így csak a házunk előtti zöld területen maradtunk Gazdival és labdáztunk. Nagyon elfáradtam...