2011. augusztus 11., csütörtök

Jutalom

Amiért tegnap ügyes voltam a dokinál és mert a malac már tönkre ment, ma kaptam egy jó masszív rózsaszín gumi csontot :)
Mikor Gazdi hazajött a vásárlásból (sajnos engem nem tudott magával vinni, mert még mindig nem mer kinn hagyni a bolt előtt) mondta, hogy van számomra ajándéka...nagyon izgatott lettem mikor elkezdett kutakodni a szatyorban és egyszer csak előkapta ezt a rágcsit :))
Azóta már rágtam rajta párat, de közben elálmosodtam és most éppen alszok, míg Gazdi megmutatja nektek a rózsaszín csodát :)


Állatorvosnál

Pár napja húztam (csak annyit léptem rá, amennyit muszáj volt) már a jobb hátsó lábam, mikor is tegnap Gazdi elvitt a dokihoz, mivel javulni nem akart.
Mikor megérkeztünk a rendelő külső ajtajához, már akkor betojtam és nem akartam továbbmenni. Gazdi rábeszélt, hogy meg kell mutatnom a lábam szakértőnek is, nehogy diszplázia legyen.
Nah, így nagy nehezen haladtam tovább. Igen ám, de volt még egy ajtó, mely elválasztott Doktor Úrtól, ami megint csak nehézséget okozott. Ekkor már Gazdi nem tudta kimagyarázni a helyzetet, megmakacsoltam magam és szinte be kell húzni a rendelőbe, kedves szavak kíséretében.
Doktor Úr megint kedves volt hozzám, mint mindig és segített Gazdinak engem felrakni a vizsgáló asztalra. 
Húzogatta a lábam, nyomogatta...végül megszületett...csípő- és térd ízületi húzódásom van.
Visszavezettük a Zsömlével való játszásra a dolgot, -persze máshol is meghúzódhatott-, de valószínű, hogy a térkő a tettes. Máskor nem szoktam betonon játszani, csakis fűben.
No, ekkor még nem is tudtam mire számítsak, majd Doktor Úr mondta Gazdinak, hogy fogja meg a fejem, kapok gyulladáscsökkentőt. Hűű, itt már újra megijedtem, de nem ficánkoltam. Mikor kaptam a szurit, viszont már nem tudtam tartani magam, egy kicsit mocorogtam, ugyanis nagyon csípett :( Aztán pillanatokon belül kaptam még egyet, majd Doktor Úr megmasszírozta kicsit az injekció helyét és máris jobban lettem :)
Azt mondta, hogy ha péntekre nem múlik el, akkor menjünk vissza hozzá és ad még tablettát is, valamint ne nagyon terheljem a lábam egy ideig.
Reméljük, hogy erre nem kerül sor és minél hamarabb újra a régi leszek. :)

2011. augusztus 10., szerda

100.

Elérkeztünk immáron a 100. bejegyzéshez.
Queen ma 9 hónapos és 13 napos, valamint 7,5 hónapja családunk része.
Rengeteg élményünk volt már együtt, szép napokat köszönhetünk egymásnak. Rá mindig számíthatunk, hisz egy igazi lelki társ, egy jó barát. Igyekszünk mi is minden jót megadni neki és biztosítani számára a nyugalmat, elég játékot és szeretet, illetve viszonozni a törődést, amit mi kapunk tőle. 
Kapcsolatunk nagyon szoros, mondhatni elválaszthatatlanok lettünk.
Queen sokat változott az elmúlt hónapokban, érettebben gondolkozik és viselkedik, mint eddig, kezd kialakulni a személyisége.
Igyekszünk minél több sztorit megosztani veletek és Queeniről jó sok fotót mutatni :)
Örömmel értesültünk, hogy rokonok, barátok és ismerősök egyaránt nyomon követik blogunknak köszönhetően Queen mindennapjait, reméljük ezután is velünk tartotok :)

Már ilyen a malacom :P


Ennyit az anyag minőségéről.

2011. augusztus 8., hétfő

Esti programom

Luival és Edivel játszottam ma este. Edit nagyon régen láttam már, szegény beteg (allergiás). Most azonban összetalálkoztunk és egy jó nagy birkózást levágtunk, mint a régi szép időkben. :)
Sajnos elég fülledt az idő még késő este is, hamar kimelegedtem, majd Gazdi szeme láttára egy óriási pocsolyába feküdtem. Csupa csupa sáros lettem...
Miután elbúcsúztunk, itthon fürdés volt, vacsi éés alvás.


Malacom van :D

Mégpedig gumiból és nagyon édin röfög is :D
Pontosabban röfögött kb. 10 percig, miután megkaptam, ugyanis mint kiderült elég gyenge anyaga van és sikerült is leharapnom egyből az egyik fülét, így azután pedig már nem adott hangot. Még néhány napig alkalmas lesz játékra, aztán ha jó leszek, másikat kapok.



2011. augusztus 7., vasárnap

Semmi különös

A mai napunk többnyire pihenéssel, illetve alvással telt. Így, hogy meleg az idő mostanában, napközben nem igazán esik jól szőnyegen feküdni, inkább választom a járólapot az előszobában. Ha mégis előfordul, hogy a szobában vagyok...akkor van, hogy a szobabicikli lábán hűtöm magam :)