2012. január 31., kedd

Otthon.

Hétvégénket Debrecenben töltöttük Gazdival. Volt öröm a szülőknek, hisz elég váratlanul toppantunk be. 
Egyből kaptam is játékokat, finom falatokat...örültem nagyon, hogy láthatom őket. :)
Gergővel természetesen őrült játékokat játszottunk. Épített bunkert, abba ketten bemásztunk és onnan figyeltük a többieket, ugráltunk az ágyon és sokat szaladgáltunk a lakásban is :P




Mióta udvaron vagyok már 1 hónapja körülbelül, azóta Gazdi szerint sokat változtam, igazából negatív irányba főleg.
Ugatom a járókelőket Bonival együtt, pórázon húzom Gazdit, a szülőknél mindent megengedek magamnak...és még olyan is volt, bár az inkább félelmemben, hogy az egyik vendéget megugattam, mert magas volt az illető, mély hangú, ráadásul be volt öltözve naagy pufi kabátba, sapka rajta...igazán félelmetesnek tűnt.

Gazdi mondta, hogy emiatt van rá esély, hogy nem fogok megfelelni a terápiás szabályoknak. :(
Annak az elkezdése is folyamatban, Éva visszajelzésére várunk.

Ám egy szó, mint száz, várjuk már hogy újra lakásban lakhassunk együtt és Debrecenben fergeteges volt :D



2012. január 4., szerda

Arnold ünnepe

A cicák nagy örömére idén karácsonykor nem hullott jelentősebb mennyiségű hó.
A hideggel kellett csak megbirkózni, de ez sem jelentett gondot.
Arnold karácsonya a többi cicával telt, a szabadban. A környék nagyon csendes volt ünnepek alatt és szerencsére ez értendő szilveszter napjára is. Nem kellett petárdák hangjától és részeg emberektől félniük.

Sajnos nem tudtunk találkozni Vele, de reméljük, hogy előbb vagy utóbb sor kerül rá, hisz Ő is családunk tagja és az is marad örökre. Gazdinak hiányzik a kis fekete szőrmók és Én is szeretném már látni.

2012. január 3., kedd


Boldog Újévet Kívánunk!




2012. január 2., hétfő

Ha van időnk, szépülünk :)

Ha Debrecenben vagyunk, akkor többnyire mindenre van időnk Gazdival. Főleg magunkra.
Ilyenkor kötelező program a fürdés például. Mindig kellemes illatú sampont használva, kétszer is alaposan átmos Gazdi, enyhén masszírozva, kézmeleg vízzel leöblítve bundámat. 
Ezt olyannyira szoktam élvezni, hogy többször el is szundítok a kádban :) Ezután jöhet a szárítás, fésülés, fültisztítás, makacs sárdarabok eltávolítása a szőrömből, köröm tisztítás...és száradás :)
Szerencsére eléggé öntisztuló bundám van, így nem szoktam extra koszos lenni, de mégis látható a különbség fürdés után. Csillog villog a szőröm és mintha még világosabb is lennék :)) 
Gazdiék mindig hüledeznek, hogy mennyire szép vagyok :)

2011. december 31., szombat

12.30.

Tegnap vendégeink voltak :) Gazdi testvérének barátnője ellátogatott hozzánk. 
Ő is nagyon szereti az állatokat, főleg a kutyusokat és természetesen főleg az ilyen aranyos és szép kutyákat mint Én vagyok :D Játszott is Velem párnahúzogatósat. Ráadásul még el is hívott magához, a lakásába, hogy bármikor menjünk el, szívesen lát mindkettőnket. :) Kedves lány, egyből szívembe lopta magát :)

Ezen kívül Gazdi egyik ismerőse is eljött hozzánk egészen messziről. Őt egyből megismertem és ujjongtam neki pár percet, szokás szerint :) Aztán a kétlábúak beszélgettek még, Én meg Gergővel játszottam.
Majd szintén itthon maradtam ma estére is Gazdi anyukájáékkal.

2011. december 29., csütörtök

12.29.

Gazdi tegnap nem volt itthon. Elment az apukájához, ahová sajnos Én nem kísérhettem el. Ott is aludt, csak ma jött haza, így nélküle voltam egy teljes napig.
Míg távol volt, nagyon jól viselkedtem. Hiányzott ugyan, de teljesen lefoglaltak "nagyiék". :)
Játszottunk, sétáltunk és kaptam még finom rágócsontokat is.
Ám mikor ma délután Gazdi belépett az ajtón...boooldog voltaam!! :D Vittem a párnámat elé és nyüszögtem, ahogy csak tudtam :D Mondta, hogy Én is nagyon hiányoztam neki és nehéz volt Nélkülem.

Nem szeretjük, ha távol vagyunk egymástól és igyekszünk is kerülni az ilyen helyzeteket. :)

2011. december 27., kedd

12.27.

Mai napom szinte csak játékkal és evéssel telt. Nasi hegyek...hova legyek... :D
Mindig csurran-cseppen soron kívül egy kis beigli vagy csont vagy mézes sütiii... 
Gazdi persze ettől ki van, hogy hiába mondja a többi kétlábúnak, NE adjanak Nekem, mert vigyázni kell a lábaimra, gerincemre...mintha a falnak mondaná (mindig ezt hajtogatja).
Annyi kompenzálás van a dologban, hogy tényleg sokat mozgok, így nem marad meg rajtam a fölös kiló.

Ennek tudatában és annak is, hogy minden szó a hízásomról a többieknek fölösleges, ahogy telnek-múlnak a napok, Gazdi kevesebbet jártatja a száját :D