Figyelek!

Arnold nélkül nem olyan... :(

Arnold már két hete nincs velünk. Nélküle semmi nem olyan. Igazából inkább Gazdinak hiányzik nagyon, én alig vettem észre, hogy nincs itthon.
Sokszor mondja, hogy Arnussal jobban tudna délutánonként aludni, vajon most Arnus mit csinálhat, de jó lenne újra hármasban játszani... (ezzel egyetértek)
Viszont egy rettentő rossz hírrel kellett szembesülnünk a napokban, mégpedig, hogy apaGazdi jobban van allergiát tekintve, mióta szőrmók feketeségünk nincs velünk. Természetesen ha úgy vesszük, akkor ez jó hír, ugyanakkor azt jelenti, hogy Arnoldnak új Gazdit kell találnunk.
Nagyon szerettük volna ezt elkerülni, de úgy látszik, hogy nem lehetséges. :(

Addig fog még Arnold velünk lenni, míg meg nem találjuk az Álomgazdit számára, addig senki sehová.
Ha ebben valaki tudna nekünk segíteni, azt megköszönnénk, az nagyon jó lenne, hisz sajnos elég nehéz lelkiismeretes és gondos új otthont találni, olyat, ahol biztosan boldogan élhetne élete végéig drága Arnoldunk.

Hátonmalacpóz :D :D

Az ismeretlen

Tegnapi napon apaGazdi olyan helyre vitt minket sétálni Gazdival, ahol még nem is jártunk, ám még Ő sem.

Érdekes helyzet volt, hisz ismeretlen kertek alatt, de a házunktól mégsem annyira messze, dimbes-dombos tájon poroszkáltunk. Nézelődtünk, ringló szilvát ettünk és sokat nevettünk út közben. 

Ahogy mentünk, mendegéltünk néhány udvaron jól megugattak minket más kutyák, de persze mi nyugodtak voltunk, hogy a kerítés biztonságos. Igen ám, de egy helyen nem volt az. Majdnem ránk támadt egy hatalmas német juhász véreb, aki persze, csak az ő területét védte, no de akkor is...legalább lenne jól elkerítve, de ő már szaggatta szét a drótot, és vájt egy nagy lyukat rajta, amin majdnem kibújt.

Mondanom sem kell, jól megijedtünk és szaporáztuk lépteinket. 

Mikor már úgy gondoltuk, hogy nem jöhet utánunk, megálltunk és megkérdeztük egy öreg házaspártól, hogy mégis hol vagyunk helyileg és hogyan tudnánk visszajutni egy másik útvonalon, hogy ne kelljen elmenni a hamis német juhász előtt. Segítőkészek voltak, elmagyarázták, hogy hogyan juthatunk vissza a városba. 

Miközben battyogtunk már visszafelé egyszer csak óriásokat láttunk és egy nagy dobermann kutyát is. Hát ismét kivert minket a víz, ám most a kutya a Gazdijával ácsorgott az elkerített udvar túloldalán és lassan követtek minket a szemeikkel...

Nekünk pont egy hatalmas barna óriás mellett kellett elhaladnunk. Nem is tudtam, hogy ki ez a jól megtermett állat. Gondoltam, hogy ekkora egy kutya nem lehet...de akkor ugyan ki ő vagy mi ő? Gazdi látta, hogy tartok tőle, így elmondott nekem mindent. Elmondta, hogy ez a hatalmas négylábú, bizony egy ló. Barátságos állat és nagyon okos is, nem kell tőle félnem. Gazdiék sem féltek tőle, csak úgy csodálták, hogy milyen szééép és naaagy, persze nekem végig fel állt a szőr a hátamon, míg elmentünk mellette és csak pöffögtem rá. Ami nem ugatás, de mégis az lenne.... :D Olyan, mint embereknél a motyogás :D Ő meg csak nézett le maga elé, elég jámbornak tűnt. 

Barátkozni nem lehetett vele a villanypásztor és a dobermann miatt, pedig a kíváncsiságtól alig láttam és hallottam...

Gazdi is nagyon szívesen megsimogatta volna, de úgy döntöttünk, hogy nem időzünk az óriásnál, hanem inkább haladunk tovább.

Pár kilométernyi gyaloglás után újra itthon voltuk. Jól elfáradtunk ismét és új ismeretlent fedeztünk fel.

Gazdi megígérte, hogy amennyiben lesz rá lehetőségünk, elmegyünk egy lovas tanyára, ahol közelebbről is megismerkedhetek pár pacival, míg ő lovagol valamelyiken.

Jávorkúton kirándultunk

Miskolc- Lillafüred és Ómassa között félúton vezet fel az út Jávorkútra, mely a Bükki Nemzeti Park területén található 763 m magasságban. A felfelé vezető út 7,4 km hosszú, kanyargós, szerpentinen vezet a stresszmentes övezetbe. 

Meg kell mondanom, hogy az út számomra nem volt kellemes. Dűlöngőztem hátul, egyik kanyar a másik után és sokszor azt sem tudtam hogy helyezkedjek. Az utashelyem ugyan elég nagy, de ettől az úttól szinte kicsinek tűnt.

Majd megérkeztünk végre. Csodálatos zöld táj, hatalmas fenyők és csinos szalonnasütő helyek fogadtak minket. Nagy csend és olykor olykor éles

madárcsicsergés...fantasztikus vidék.

Kedves hely ez számomra, mint kiderült, hisz sok letört faág és határtalan szabad terület állt rendelkezésemre, ahol senki nem szólt rám, szinte bármit csinálhattam. 

Található egy forrás is Jávorkúton, melynek vizét folyamatosan hordják el flakonokban a turisták, mert finom és egészséges. Én is ittam belőle :)

Gazdiék szalonnasütéssel kezdték a délutánt, mivel 14:00 körül érkeztünk meg és már éhesek voltak. Elmentünk hát száraz fát keresni és találtunk is. Eső után kellett tüzet gyújtani, de apaGazdinak ez nem jelentett gondot. Mikor már lobogott a tűz, elkészült a kenyér hagymával, a paprika, paradicsom, szalonna felvágva, kezdődhetett a sütés.

Én közben szaladgáltam, játszottam és sok fát aprítottam :) Néztem Gazdiékat, amint csepegtetnek a kenyérre és jót falatoznak. Kaptam én is egy egy zsíros katonát zöldséggel.

Mikor megvoltunk az ebéddel, kicsit pihentünk, frizbiztünk, majd nekiiramodtunk a tanösvénynek.

Gazdiék rutinosan közlekedtek az erdőben, hisz ők már többször voltak itt, ám nekem még új volt a terep.

Nagy élmény volt mindent megszagolni, a legnagyobb fűben eltűnni és kergetni a madarakat.

A túra végére kimerültem. Visszafelé már Gazdi lábához simultam, hogy ha lehet, akkor minél hamarabb érjünk az autóhoz, hisz elég volt, elfáradtam :)

Visszafelé majdnem végig aludtam az utat. Miután hazaértünk vacsoráztam, aztán reggelig aludtam.

1 kullanccsal megúsztam az erdei kirándulást, amit Gazdiék szépen eltávolítottak a combomból.

 

Megérte szerpentinen autózni, annyira klassz volt a tegnapi programunk Jávorkúton.

Új játékom, a frizbi.

Végre megkaptam. Levegőben elkapni ugyan nem tudom, max. visszapattanásból -sokkal gyorsabb, mint én- de nagyon jó móka, hogy egy repülő tárgy után loholok. Mindig messzire száll és már a nyelvem a bokámat veri, de akkor is igyekszek elkapni :) Eleinte nehezen adtam vissza Gazdinak, mert előszeretettel cincáltam kicsit :P

Elmúlt bohóc hónapok

Tegnap találkoztunk egy fiatal, 3 hónapos amerikai bulldog kutyussal. Mondanom sem kell, hogy éppen az "ugra-bugra" korban van, így nagyon sokat játszottunk. Volt ott birkózás, harapdálás, közös fa rágás, kergetőzés...

Gazdi végig minket nézett és amit fél füllel hallottam...a kutyus Gazdijával arról beszélgettek, hogy már milyen nagy vagyok, milyen fura, hogy ilyen gyorsan elteltek a bohóc hónapok és már nem én vagyok a legfiatalabb eb a téren.

Tény és való, hogy néha rendre utasítottam a kis, állandóan nyüzsgő, új barátnőmet, ami eddig sosem fordult velem elő, hisz mint mondtam, nálam fiatalabb kutyus a környéken, akivel találkoztam, nem volt.

Nekem tetszik, hogy már nem hagyom magam akárkinek harapdálni, rajtam ugrálni... most már megvédem magam ha kell.

28- án leszek 9 hónapos. Persze még a teljes komolyság messze van, amit sem Én, sem Gazdi nem bánunk, mert bizony sok vicces élményben volt eddig is részünk és legyen csak még ezután is :))

Igyekszünk feldobni a napjainkat újdonságokkal. Új játékokkal, új barátok szerzésével, új környék megismerésével és amíg ilyen kis kíváncsi vagyok és nyitott a világra, addig úgy gondolom, hogy nagyon szép napjaink lesznek még együtt Gazdival és a kor egyáltalán nem számít. :)