2012. április 8., vasárnap

Húsvét

Egyik nap Debrecenben. :) 
Tegnap megérkeztünk Gazdi szüleihez. Mint mindig, megint jó volt kicsit kimozdulni otthonról és a régen látott családdal lenni. :) 
Másik nap otthon, Egerben. :)
Hisz ma már megyünk is vissza, másik haza. A kis családunk együtt tölti húsvét legalább második napját, ahogyan az egész hétvégét kellett volna, no de, már ennek is örülünk persze.
Sokat játszottunk és pihenni is volt ideje Gazdinak. Azt mondja, hogy már rá is fért ez a kis lazítás, hisz sokat kellett tanulnia mostanában, ami jövőhét után folytatódik tovább.
Én a legfárasztóbb napjain is felrázom persze, sosem telepszik rá dolgai sokaságának súlya, éppen ezért ritkán érzem meg, ha túlterhelt.

ApaGazdival újra együtt vannak! Ennek is köszönhető Gazdi lelkiállapotának javulása, teherbírásának növekedése, ezáltal a sulira is jobban tud koncentrálni, komolyabban is veszi.
Valami diákmunkát is vállalt, hogy minél jobban menjen Nekünk és kihasználjon minden lehetőséget, hogy lefoglalja magát, illetve szerezzen némi munkatapasztalatot más területen is, mint ami a szakmája.

Ígérte, hogy ezt nem fogom megérezni, igyekszik továbbra is sokat lenni Velem és újra tanítgatni Engem. :)